Jude Fisher pompás képes útmutatójának nincs nagyobb szüksége bevezető szövegre vagy ajánlásra, mint a hasonlóképpen kiváló, A Gyűrű Szövetsége című filmhez készült munkájának, ám ha már egyszer lehetőséget kaptam arra, hogy hozzáadjak néhány bevezető szót, abban a reményben teszem meg, hogy semmiben sem ártok ennek a műnek.

Amikor A Két Torony, a Peter Jackson által J. R. R. Tolkien heroikus regénye, A Gyűrűk Ura alapján készült filmtrilógia második része a filmszínházakba kerül, a világ semmivel sem biztonságosabb hely, mint akkor volt, amikor az első részt, A Gyűrű Szövetségét bemutatták. Tolkien annak idején hasonlóképpen zaklatott, terrorral, háborúval és bizonytalansággal sújtott világban írta meg az eredeti művet. A kiváló északi költők és a középkori Izland sagaírói, akik óriási inspirációt jelentettek Tolkien számára, maguk is embert próbáló időkben, zsarnokság alatt éltek. Ha valaki – akár felületesen is – tanulmányozza a világtörténelmet, rá fog döbbenni arra, hogy nincs új borzalom a nap alatt, hogy az emberekben mindig is megvoltak, megvannak és meglesznek azok a pusztító ösztönök, amelyek mások és önmaguk megsemmisítésére késztetik őket. Ennek ellenére nem mondhatunk le arról, hogy erőfeszítéseket tegyünk a változások, a helyesebb utak megtalálása érdekében.

A legjobb esetben, mint a Szövetség tagjai, egyénileg és kollektíven is megértjük, hogy a békés létezés csakis a könyörületesség szüntelen és tudatos gyakorlása révén érhető el. Könyörületesnek, megértőnek kell lennünk önmagunkkal és másokkal szemben, és főként azokkal, akik ártani szándékoznak nekünk. Erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy megismerjük és megértsük a többi embert, mert csakis így ismerhetjük és érthetjük meg önmagunkat, és azt, hogy nem létezik közöttünk alapvető, valóban jelentős különbség. Mindez persze nem azt jelenti, hogy hagynunk kell, hogy megtapossanak, megsemmisítsenek minket, személyünket, fajunkat vagy nemzetünket.  Nagyon fontos, hogy az ember – ügyet se vetve az erőviszonyokra – kiálljon önmagáért, másokért, harcoljon az elnyomók ellen. Mit is tanácsol az apa útnak induló fiának az egyik legrégibb sagában? „Légy alázatos, de ha próbára tesznek, ne rejtsd el a bátorságodat.” Tolkien világában, Középföldén a legfelvilágosultabbak lények tudatában vannak annak, hogy a jó és a rossz egyszerre van jelen a szomszédaikban, az idegenekben, a barátokban és az ellenségekben, valamint – talán ez a legfontosabb – bennük magukban is. Nem sok jóra vezetne, ha mindig és minden helyzetben a „szemet szemért” elv szerint cselekednénk. Ahogy Gandhi rámutatott: ha valamennyien ilyen mereven és szigorúan közelítenénk meg a problémákat, hamarosan mind vakok lennénk. Az embernek ki kell választania azt a csatát, amiben részt vesz, és csak akkor szabad harcolnia, ha mást már nem tehet.

Ahogy J. R. R. Tolkien története A Két Toronyban lendületet vesz a csúcspontja felé, a felbomlott Szövetség és a Középföldén élő jó szándékú lények helyzete egyre kétségbeejtőbbé válik. A remény ellobbanó, erőtlen lánggá fogy, amiről még a legkeményebb szívűek, a legbölcsebbek is azt hiszik, reggelre végleg kialszik. Ennek ellenére Frodót semmi sem tántorítja el magányos küldetésétől, és Samu is önzetlenül kitart a Gyűrűhordozó mellett, vállalja a Végzet hegyére vezető borzalmas utat. Trufa és Pippin is tovább harcol az életben maradásért, és azért, hogy tegyenek valamit – bármit – barátaik érdekében, és mindazokért, akik szembeszállnak Szauronnal és a Sötét Úr megtévesztett szolgáival. A büszke Rohan elszigetelt földjén Théoden király és bátor, de erőhátrányban lévő emberei bizton számíthatnak Gimlire, Legolasra és Aragornra a Szarumán iszonyatos serege ellen vívott csatában. Gandalf visszatér a halál közeléből, hogy korlátlan bölcsességével és hatalmával, buzdító szavaival segítse a Szövetség tagjait és Középfölde valamennyi szabad népét.

Ám ahogy lenni szokott, most sem tudhatjuk, hogy a maroknyi hős áldozata feléleszti-e másokban a hit és a remény lángját, és hogy az önfeláldozó bajnokok képesek lesznek-e megváltoztatni az áradat irányát, meg tudják-e állítani azokat, akik valamennyiüket rabszolgasorba taszíthatják. Talán nem is létezik az a valami, amit „végtelen békének” neveznek, mint ahogy nincs olyan kert sem, amit ne kellene folyamatosan gyomlálni és locsolni. A mesemondók és a mesék változhatnak, de a lehetőség, hogy jót vagy rosszat tegyünk, mindig jelen lesz. Mindig módunkban áll választani, eldönteni, hogyan cselekedjünk és éljünk, hacsak nem mondunk le mi magunk erről a lehetőségről. A ma vagy a holnap gondjaira nem lehet könnyű és gyors, örök érvényű megoldást kínálni. A kard pusztán kard, nem más. Középföldén ugyanúgy, mint a mi világunkban a leghatalmasabb fegyver soha nem más, mint a remény, a könyörület és a tapasztalatból táplálkozó bölcsesség.

Namarië!

Forrás: A Két Torony - Képes Útmutató